Magyar Közlöny 50. szám

Olvasási idő: 5 – 8 perc

2011. évi XLIII. törvény: A szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról – 11405

2011. évi XLIV. törvény: A nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR), 2003. május 27. napján kelt negyedik módosításának, a 2005. június 24. napján kelt ötödik módosításának, valamint a 2009. március 20-án kelt hatodik módosításának kihirdetéséről – 11407

2011. évi XLV. törvény: A Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Alapokmányának és Egyezményének az 1994. évi kiotói, az 1998. évi minneapolisi, a 2002. évi marrakesh-i és a 2006. évi antalyai Meghatalmazotti Értekezleteken történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről – 11475

78/2011. (V. 12.) Korm. rendelet: A Magyar Honvédség által védendő létesítmények kijelöléséről, valamint a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyék köréről és az őrzésükre vonatkozó szabályokról – 11615

79/2011. (V. 12.) Korm. rendelet: Az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény végrehajtásáról szóló 111/1992. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról – 11616

80/2011. (V. 12.) Korm. rendelet: Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott egyedi támogatásokról szóló 49/2011. (III. 30.) Korm. rendelet módosításáról – 11617

2/2011. (V. 12.) HM rendelet: Egyes honvédelmi miniszteri rendeleteknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról – 11624

3/2011. (V. 12.) HM rendelet: A Honvéd Koronaőrség és a Honvéd Palotaőrség létrehozásával kapcsolatban egyes HM rendeletek módosításáról – 11625

21/2011. (V. 12.) NEFMI rendelet: A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet módosításáról – 11627

22/2011. (V. 12.) NEFMI rendelet: A szociális módszertani intézmények kijelöléséről és feladatairól, valamint a szociális szolgáltatók, intézmények engedélyezési eljárásának szakértői díjáról szóló 3/2008. (IV. 15.) SZMM rendelet, valamint a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet módosításáról – 11629

36/2011. (V. 12.) VM rendelet: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet módosításáról – 11631

37/2011. (V. 12.) VM rendelet: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet, valamint a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó – 11636

38/2011. (V. 12.) AB határozat: Az Alkotmánybíróság határozata – 11650

27/2011. (V. 12.) OGY határozat: Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 23/2010. (V. 14.) OGY határozat módosításáról – 11654

1138/2011. (V. 12.) Korm. határozat: A Magyar Köztársaság Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a gazdasági együttműködésről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásáról – 11654

1139/2011. (V. 12.) Korm. határozat: Az észak-afrikai helyzettel kapcsolatos menekültügyi szolidaritási program indításáról – 11655

1140/2011. (V. 12.) Korm. határozat: A Nemzetközi Pető András Közalapítvány közhasznú nonprofit gazdasági társasággá történő átalakításáról – 11655

1141/2011. (V. 12.) Korm. határozat: A Magyar Kultúra Alapítvány megszüntetéséről – 11657

1142/2011. (V. 12.) Korm. határozat: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közhasznú nonprofit gazdasági társasággá történő átalakításáról – 11659

1143/2011. (V. 12.) Korm. határozat: A Magyar–Koreai Műszaki Együttműködési Központ Alapítvány Alapító Okiratának módosításáról – 11660

40/2011. (V. 12.) ME határozat: Helyettes államtitkár kinevezéséről – 11662

Letölthető PDF-ben.