Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program. A haza üdvére és a köz szolgálatában

Olvasási idő: 2 – 3 perc

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: Magyary Zoltán két világháború közötti munkássága hatással van az utókorra is, hiszen az akkori problémák és a rájuk adandó válaszok a modern államigazgatás problémái is. 

A cél az, hogy a Magyary Program egy folyamatosan frissülő, a kor követelményeihez és céljaihoz igazodó cselekvési program legyen, amely prognosztizálhatóvá teszi a közigazgatás fejlesztését. Magyarországon az elmúlt húsz évben ugyanis megpróbáltak válaszokat adni az államigazgatási kihívásokra, közel ötven kormányhatározat született ezen a területen, a terveket a legtöbb esetben mégsem követte cselekvés – fejtette ki a miniszter.

A Magyary Program négy területen fogalmaz meg koncepciót: a szervezeti fejlesztés, a közigazgatási feladatok, a közigazgatási eljárás szabályozása és a személyzeti kérdések területén. A négy területen már az elmúlt egy évben is igyekeztünk előrelépni, ezt jelzi például az új miniszteri struktúra, vagy a kormányhivatalok kialakítása is. 

A miniszter kifejtette: a feladat az, hogy megfogalmazzuk, mire való a közigazgatás. Nem pusztán mechanikus végrehajtás, hanem értéktelített cselekvés, amely jó célra irányul, a közjó megteremtésére, ami pedig a nemzet jólétét, virágzását és stabilitását jelenti. Az erős ország megteremtését a közigazgatás is elősegítheti, ha segíti a nemzetet abban, hogy versenyképes, szolidáris és áttekinthető legyen. A Magyary Program közelebb visz a Jó Államhoz – nyomatékosította. 

A teljes beszámoló elolvasható az NKI honlapján. A program szintén innen tölthető le, PDF formátumban (2,3 MB).