Magyar Közlöny 2012/7

Olvasási idő: 2 – 4 perc

3/2012. (I. 23.) Korm. rendelet: A felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról szóló 50/2008. (III. 14.) Korm. rendelet módosításáról – 480

2/2012. (I. 23.) VM rendelet: A Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2010–2013 közötti végrehajtási idõszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet módosításáról – 484

1009/2012. (I. 23.) Korm. határozat: A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, a közös államhatáron átvezetõ közutak forgalmi jellegérõl szóló Megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról – 493

1010/2012. (I. 23.) Korm. határozat: A Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium fejezetek címrendi módosításáról – 493

1011/2012. (I. 23.) Korm. határozat: Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről – 494

6/2012. (I. 23.) ME határozat: A Magyarország és az Andorrai Fejedelemség között Adóügyi Információcsere Egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról – 496

7/2012. (I. 23.) ME határozat: A Magyarország és a Norvég Királyság között Áfa Visszatérítési Viszonossági Megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról – 496

8/2012. (I. 23.) ME határozat: A Magyarország Kormánya és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság, a Maldív Köztársaság, a Szaúd-Arábiai Királyság, az Egyenlítõi-Guinea-i Köztársaság, valamint az Angolai Köztársaság Kormánya közötti kétoldalú légiközlekedési megállapodások létrehozására adott felhatalmazásról – 497

9/2012. (I. 23.) ME határozat: Helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról – 497

10/2012. (I. 23.) ME határozat: Helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról – 498

11/2012. (I. 23.) ME határozat: Helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról – 498

12/2012. (I. 23.) ME határozat: Helyettes államtitkár kinevezéséről – 499

Letölthető PDF-ben.