Hasznosságok az internetről

Olvasási idő: 3 – 5 perc

Összeállításunkban szeretnénk pár olyan dolgot bemutatni, amelyek nemrég bukkantak fel az interneten, és valamilyen módon kapcsolódnak az ügyvédi munkához, akár nagymértékben segítve is azt.

Az első egy magyar cég által fejlesztett internetes alkalmazás, a Karma Platform, amely egy excel táblázatból komplett ügyviteli rendszert farag egy perc alatt. A StartUp konferencián megjelenő cég (kicsit leegyszerűsítve a dolgot, startupnak hívjuk a webes világba belépő vállalkozást, szóljon az alkalmazás- vagy eszközfejlesztésről) saját okostelefonos alkalmazással és nagyfokú testre szabhatósággal próbálja meghódítani a felhasználókat. A teljes cikk az [origo]-n.

Amerikában kezdtek el fejleszeni egy Docracy nevű rendszert, amely a közösség erejében bízva hozott létre egy teljesen nyílt és ingyenes iratminta-tárat, ahol bárki szabadon regisztrálhat, tölthet fel, és használhat már létező szerződésmintákat (eddig kb. 110 darab van belőlük). A rendszer lehetővé teszi az aláírás elhelyezését, a módosítások követését, és a dokumentumok teljes testreszabását is. A fő cél az átlagpolgárok és a jogi dokumentumok közötti félelmetes szakadék áthidalása, amely aztán sok esteben okozhat kellemetlenséget. Erről és sok más kapcsolódó érdekességről is lehet olvasni blogjukban, amit itt lehet találni, és érdemes követni. Az oldal maga angol nyelvű, de semmi akadálya magyar nyelvű minták feltöltésének vagy létrehozásának sem.

Az Európai Unió, miközben teljes gőzzel szigorítja a szerzői jogok védelmét (és persze ki-ki eldöntheti magának, hogy mennyire hatékonyan és ésszerűen), a nagy közösségi hálózatok ellen is küzd, amelynek során természetesen sikerül belefutnia egy-két technikai jellegű csapdába. Az egyik ilyen a böngésző programok (Internet Explorer, Mozilla Firefox, Google Chrome, Opera, Safari stb.) által tárolt ideiglenes információk, ún. sütik tárolásával kapcsolatos kérdés. A weblapok, levelezőprogramok, közösségi hálók, internetes keresések stb. megjelenítésére használt programok a működésük során bizonyos információkat gyűjtenek (hol jártunk, milyen felhasználóneveket használtunk, hova kattintottunk), amelyeket aztán különféle célokra lehet felhasználni (jókra és persze rosszakra egyaránt). A rosszakat most hagyjuk, mindenki el tud képzelni egy tetszőleges nagytestvér-képet, a jók viszont sokkal izgalmasabbak: a legegyszerűbb az ún. History, azaz böngészési előzmények ismerete, ami segítségével könnyebben megtalálunk egy már meglátogatott honlapot, a bejelentkezési információinkat, így nem kell minden egyes alkalommal a saját számítógépünkön bejelentkezni az emailbe, közösségi hálóba stb., de ilyen információk segítségével tudják a weblap üzemeltetői fejleszteni az oldal megjelenését és használati élményét is (ezt hívjak UX-nek, azaz user experiencnek – ez kb. megfelel mondjuk egy autó műszerfalának a fejlesztésének). Ezeket a sütiket akarja az EU en bloc megszűntetni, amely ellen létrehoztak egy tájékotató oldalt, amelyen részletesen utána lehet olvasni ennek a problémának.