Jogászok és a magyar nyelv

Bátor erős jégre találtam-ís; meg-törtem azt, mindent meg-győzvén a’ fáradhatatlan munka, és meg-czáfoltam a’ Magyar DIAETETIKA’ író­jának azon bal véleménnyét: mint-ha a’ Magyar nyelv a házi, és mezei munkánál tovább nem mehetett volna, el-is törlöttem azon méltatlan szemre-hányást, mellyel Nemzeti nyelvünkre nézve érdekeltetünk: mintha ez oly meddő vol­na, hogy a’ remek szavakat idegenektől költsönözni kínszerítetik. Mert ezeket-is hellyesen ki­ejthetjük magyarúl, a’ nélkül, hogy ezentúl a’ Prókátor, Testamentom, Donátió, Fassió, Processus, Deutrom, Députátió, Actió, Institutom, ‘s több e’-féle deák-magyar elegyes szavakra szo- rúljanak ügyeseink.

A’ mit tehát eddig akár a’ köz gyülekeze­tekben, akár a’ külön társaságakban tapasztaltunk, hogy tudni-illik Magyarúl akarván beszéllni Ha- zánk’ fiai a’ törvényes tárgyakról, a’ remek szavakat akaratjok ellen-is deákul ejtették-ki, Anyanyelvünknek szembe-tünö kissebbségével: azt ezen-túl könnyen el-kerülhetjük, csak erős légyen a’ fel-tétel, állandó az igyekezet, és irigység nélkül-való a’ vetélkedés.

Noha ugyan nem reménylhetem, hogy e’ munkám egy vágással tökélletesen ki-írtsa ama’ nagy gyökeret verő, sőtt közönséges szokássá váltt viszsza-élést, és (mondhatnám) csak nem Honnyi nyelvünknek meg-vetését; de leg-alább meg-fogsz talán általa arról győződni, hogy nem éppen oly egy-ügyü a’ Magyar nyelv, hogy ide­gen nyelv nélkül el-ne lehetne: nem-is fog előt­ted lehetetlennek látszani az ügyeknek Nemzeti nyelven leendő folytatása.

Ha csekély-is magában, de a’ köz-jóra néz­ve talán nem éppen haszontalan ‘sengéje ez ha- za-fiúi igyekezetemnek: táplál-is a’ reménység, hogy talán nem fogod rosz néven venni. Mert:

Ha ama’ híres Dugonicsunknak, Szabó Dávi-  dunknak, Gvadányinknak, Révainknak, Rajnisunk- nak, Faludynknak, Rácz Samunknak, Péczelynknek  ‘s a’ t’ Magyar nyelven irtt rész szerént hasznos, rész szerént pedig gyönyörködtető munkáikat nem csak kedvesen , hanem hál’adó szívvel-is vet­ték Honnyokat szerető Magyarjaink: miért ne fogadnád Te-is jó néven nem csak hasznos, ha­nem szükséges igyekezetemet, midőn nemzeti nyelven irtt Honnyi *) Törvényünknek Magyar Világ’ eleibe leendő bocsátatására vetemedem?

 Halljad csak, miként panaszolkodott egy ne­vezetes Tudóssa Hazánknak: „Juris nostri patrii (úgy mond Tiszt. Hyros Samuel) ea fuit adhuc fortuna, ut neque certas fedes, et flabili ope­re constructum aliquod domicilium usquam habe­ret, sed, prout majores nostri in vastis quon­dam Asiae campis, ita ipsum nulla certa lege, nullo ordine, sed passim, et fere pro arbitrio per  fora, et Judicia late vagaretur: neque etiam ab ipsis; quibus ejus ignorantia est non modo tur­pis, verum etiam periculosa, hominibus nostrae patriae sine cognitione lingvae latinae magis pos­set percipi, quam ea, quae etsi ante oculos posi­ta sint, sine lumine tamen nequeunt videri. — Horum incommodorum alterum levare qui stu­derent, viri navi, atque industrii ex domesti­cis Juris peritis complures exstiterunt: alte­ri incommodo, quamquam non desuerunt, qui par­tim, tamen qui omnino occurrisset, nemo ad­huc exstitit; quod omnes, ut opinor, difficul­tate tanti operis, et technicorum Juris verborum in patrium sermonem desperata idonea versione, ab hoc conatu deterrerentur.” Halljad a’ mási­kat: „Mirabar saepe, (úgy mond Jordánsz­ky János Úr) quid sit, quod, cum tanta fe­re quotidie capiant literae hungaricae incrementa, plurimum quae intersit Reipublicae, ut civibus Hungaris, quorum sane major pars lingvae la­tinae notitia carent, sua non celentur officia, ju­raque civilia; nemo tamen adhuc, quod sciam, fuerit unuus qui ad universum Juris Hungarici Systema hungarico scribendum calamo animum adjecisset.” — Nem de kár lett vólna ily hasznos, sött szükséges munkát a’ Magyar Ha­zától meg-tagadni? lm’ a’ fő indító oka igyeke­zetemnek.

Meg-esett tudni-illik szivem az olsyan Haza­fiakan, kik a’ deák nyelvben járatlan lévén, Ver­bőczynek, és Kittonichnak magyarra fordított munkáikat olvasgatják: jól-lehet mind értelmek itt amott tekervényes, mind az akkori időkre szabott foglalatjok már most nem éppen minden­re alkalmatos, és a’ törvénynek ezer-meg ezer­féle ága-bogaira nézve egy általlyában elégte­len. De egyéb út-mutató könyv nélkül Nemze­ti nyelvünk mind eddig szükölkodvén, mit vólt mit tenniek?

Ezeknek szánván fő-képp’ munkámat az a’ haszon háromlik reájok belőle, hogy ha a’ mos­toha szerencse nem közlötte-is velek a’ deák nyelvet; leg-alább a’ Magyar Verbőczyn, és Kit­tonichon kivül-is légyen mit olvasniok: ne hogy éppen minden aprólékban kellessék nekiek Ügyész­re szorúlni (néha talán helytelen) tanácsért.

A’ Magyar Törvény-könyvekben-való já­ratlanságomat fedded talán, midőn út-mutató Könyv nélkűl-való szükölködésünket említem: ho­lott több Tudósok kedveskedtek már dicséretes fáradságjoknak gyümölcsével. Igaz: nem oldha­tom ugyan-fel ellen-vetésedet; de el-mellőzöm: mert, Homorod Szent Páli N. Ferencz által Ver­bőczy István Törvény Könyvének versekbe fog­laltt, és jobbára deák szavakból álló Compendi­umából a’ régi Magyar Törvénynek csak külse­jét_? és egy nevetlen Tudós által a’ Magyar Törvénynek gyermekek’ számára készített öt árkus­ból álló igen hellyes, de rövid Summájából csak a’ fedeletét tanúlhatjuk; Nánásy Beniámin Úrnak a’ Testamentumokról, és Örökösödésről irtt nagy érdemű munkái pedig méllyebben tapogatják u­gyan a’ Törvénynek velejét, és a’ fel-vett tár­gyakat oly tökélletesen ki-merítik, hogy a’ vég­ső intézetről (Testamentum), az örökösödésről (Successio), és az ezekkel egy úttal elő-hozott adományról (Donatio), házassági jutalomról (Dos), hozományról (Allatura), köz-keresményről (Co­acquisitio) nyomosabban irni éppen haszontalan igyekezet volna. De, mivel a’ Magyar Tör­vénynek ezer-meg ezer-féle ága-boga ezen két tárgyban elő-nem fordúlhatott, addig-is, míg ezen fáradhatatlan igaz Haza-fiú dicséretes igyekeze­tének meg-igértt több e’-féle hasznos gyümöl­cseivel részen-ként kedveskedni-fog a’ Nemes Hazának, elől-járó beszédjének hathatós mi-vólt­ta által fel-gerjesztetvén, nem szegezhettem ma­gamat ellene ily hathatós ösztönnek. Hál-adó szív­vel veszem én ezen Út-mutatómnak dicséretes pél­dáját, és azzal kívántam isméretlen személlyéhez vonzó tiszteletemet leg-inkább meg-mutatni, hogy nyomdokit kövessem, és a’ mit Ö el-kezdett: én tovább folytassam; a’ mely tárgyakat Ö emlí­tett két Könyvében elő-nem hozhatott: én ki­pótoljam.

Ha itt amott vagy a’ rend ellen fontos ki­fogásod lenne; vagy némely szükségeseket ne­talán ki-hagyottaknak találnál; vagy a’ ki-fejezé­sekben akár czifrább ejtéseket, akár világosabb értelmű szavakat kívánnál: egy nagy érdemű Tudós Hazánk’ fiának meg-czáfolhatatlan mondá­sát állítom-elő védelmemre: „Juris positivi semita (úgy-mond Auctor Elementorum Juris prud. hung. pag. 116.) non floribus, verum sempis, tribulis, sentibus est conspersa, per quae dum cruentos pedes trahimus, saepe in lapides et saxa offendimus, quae vel loco movere, vel cir­cumire, et evitare nequiquam tentantes, spinis, et vepribus, quae angustam obsident semitam, mi­sere et foede laceramur:” és arra kérlek, hogv itt ne keresd ama’ ki-válogatott szépét a’ Magyar szavaknak, mellyel akár Dugonics, akár Szabó Dávid, akár egyéb fenn-említett Nevezetes Szer­zőink legeltetik a’ bennek méltán gyönyörködő Olvasóknak szemeit, a’ törvényes tárgyakban nem ‘úgy a’ ki-válogatott szavak’ czifraságára, mint inkább a’ Törvény’ betű szerént-való értel­mének vóltta képpen-való ki-fejezttére tartozván ügyelni a’Szerző: de csak ugyan fogsz még is ollyas valamire találni, mellyből sajdíthatod, hogy az egész Magyar Hazának köz hasznára, nem. pe­dig minden elő-kelő magános tagnak viszsza-élé­sére szántam e’ munkát: világas lesz értelme, és elegendő a’ foglalatja azoknak, kiket illet; ma­radjon homállyos, és fogyatkozott azoknak, kik­nek semmi köze hozzá.

Ily tulajdonságú lévén munkám, kétséges véleményekkel nem igen terheltelek, jártasabb Törvény-tudókra hagyván azoknak fejtegetését: azon-is vóltam, hogy vagy a’ nyilvánságas élő­Törvényben, a’ mint az a’ Törvény-tárban (Cor­pus Juris), vagy a’ Kegyelmes Királlyi Rende­letekben, vagy a’ Fő-Táblák’ Itéleteiben (Decisio­nes Curiales) gyökerezzek minden czikkelyt: a’ mint-is ezek (Pos’onyban Véber Simon Péter’ betűi­vel 1800-dik esztendőben ki-nyomtattatván) együl­egyig velős foglalatjokban elő-fordúlnak.

A’ szakaszokat (§) pedig úgy igyekeztem öszve-szerkeztetni, hogy, a’ mennyire lehet, mint-egy láncz-szemek egy-mástól függjenek, és minden szakasznak velős foglalatja a ki-tett szá­mak alatt szembe-tűnjön. Igy már csak azokból­is a’ Magyar Törvénynek sommás mi-vólttát egy tekintettel mennyire annyira képzelheted. Pe­hemnek az Egy-házi Törvényekről irtt Könyvé­ből költsönöztem ezen rend-szabást: úgy tet­szik, talán nem lesz éppen meg-vetendő.

Irásom’ módjában (a’ mint sajdítom) fenn­akadsz. De valamint én másaknak, kiknek ez é­ránt-való véleménnye az enyimtől külömböz, meg-bocsátani szoktam; úgy viszont bocsánatot várok Tőled-is. Mert, mind eddig bizonyos szabásaink nem lévén annyi külömböző hangzataink­nak meg-határzott betűk által leendő ki-fejezt­tére nézve, kénnye szerént kiki ezt vagy amazt a’ módot szabadon választja.

Fontosabb kérdés adja-elő magát: vallyon ki-ütik-e a’’ mértéket az ezen munkában elő-for­duló meg-magyarosított remek szavak? Igyekez­tem én ugyan azokat a’ nevezetesebb Magyar Szerzőkből öszve-szedegetni: sokakat-is köszönök Tiszt. Dugonics Andrásnak, és Baróti Szabó Dá­vid Úrnak; némellyeket csekély tehetősségem szerént a’ deák szavaknak nem úgy betű szerént- való, mint inkább törvényes értelméhez, és a’ Magyar nyelvnek természetéhez képest származ­tatás képpen ki-tapogattam, és okát a’ jegyzetek­ben ki-tettem. Ha azomban mindennek száj’ ize szerént nem jártam-el? vedd jó néven menttsé­gemet; a’ ki mindennek kedvét tudta találni, ki-vólt? Ha 31 esztendős koromhoz szabott csekély tapasztalásom, és hivatal-beli tetemes foglalatos­ságaim meg-engedhették volna, hogy minden ré­szeiröl az Országnak a’ szokásban-lévő remek sza­vakat öszve-gyűjtögethettem vólna, talán foga­natosabb lehetett volna igyekezetem. Most az egyszer arra kérlek: ne terheltessél fontos ész­re-vételeidet velem közleni, hogy, ha az lsten él­tet, a’ másadik ki-adásban helyre-hozhassam a’ magokat ne-talán elő-adandó gáncsakot. Meg-em­lékeztetlek tudni-illik arra, hogy a’ sajt-is idővel érik, és senki nem dicsekedhetik azzal, hogy egyszeribe el-érte a’ tökélletességnek felső lép­csőjét. Nem-is lehet egy magános személytől ki­vánni, hogy annyit által-lásson, mennyit több ész mélyebben meg-fontolhat, és több szem job­ban által-láthat.