Magyar Közlöny 2012/146

Olvasási idő: 2 – 4 perc

308/2012. (XI. 6.) Korm. rendelet: Az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló kormányrendelet, valamint egyéb egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról – 24820

309/2012. (XI. 6.) Korm. rendelet: Az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szervezet kijelöléséről – 24825

310/2012. (XI. 6.) Korm. rendelet: A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központról – 24825

71/2012. (XI. 6.) OGY határozat: A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat módosításáról – 24832

72/2012. (XI. 6.) OGY határozat: Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés elfogadásáról – 24832

1478/2012. (XI. 6.) Korm. határozat: A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról a FAO ösztöndíjas program 2012/2013. tanév I. félévi megvalósítása érdekében – 24833

1479/2012. (XI. 6.) Korm. határozat: A péri nyilvános kereskedelmi repülőtér fejlesztésével összefüggő intézkedésekről – 24835

1480/2012. (XI. 6.) Korm. határozat: A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról – 24839

1481/2012. (XI. 6.) Korm. határozat: Egyes, a nemzeti adatvagyon körébe tartozó kiemelt fontosságú állami nyilvántartások, valamint informatikai rendszerek működőképességének biztosításáról – 24841

1482/2012. (XI. 6.) Korm. határozat: A budapesti Istvánmező rehabilitációs programja, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciója programhoz kapcsolódó egyes feladatokról – 24843

129/2012. (XI. 6.) ME határozat: A szomszédos államokkal kötött nemzetközi szerződések alapján működő kisebbségi vegyes bizottságok tagjának felmentéséről és a bizottságok új tagjainak kinevezéséről – 24847

130/2012. (XI. 6.) ME határozat: Helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról – 24847

131/2012. (XI. 6.) ME határozat: Helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról – 24848

132/2012. (XI. 6.) ME határozat: Helyettes államtitkár kinevezéséről – 24848

 

Letölthető PDF-ben.