Könyvajánló

Olvasási idő: 2 – 4 perc

koltay1

Megjelent a Koltay András és Török Bernát által szerkesztett: Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3.  című tanulmánykötet, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – Médiatanács – Médiatudományi  Intézet sorozatának részeként, a Wolters Kluwer kiadásában.

„Jelen kötet bizonyos értelemben folytatása a hasonló címmel megjelent első két kötetnek, ugyanakkor önálló és új, szerteágazó témákat feldolgozó tanulmányokat gyűjt össze. A szerkesztők szándéka ezúttal is az volt, hogy a tanulmányok e gyűjteménye ezzel a sokféleséggel járuljon hozzá közös európai vitáinkhoz, amelyeket a médiaszabályozás és a szólásszabadság kérdései felől folytatunk. A tanulmányok egy-egy probléma pillanatképét rögzítik, amely talán néhány év múlva, a szabályozás és a gyakorlat folyamatos formálódása miatt már nem lesz egészen éles, de a cikkekben szereplő fontos elméleti alapvetések és mélyreható elemzések meggyőződésünk szerint hosszabb távon is útmutatóul szolgálhatnak egy-egy kérdésben.

A szólásszabadság és a médiaszabályozás vitái jellegüknél fogva talán nem is lezárhatók, fundamentumainak hosszú távon érvényes azonosítása is időigényes és fáradságos feladat. Ne feledjük el, hogy a magyar történelemben még soha nem volt olyan hosszú és békés időszak, amikor a sajtószabadságról szabadon lehetett gondolkodni és írni, mint az 1989-es rendszerváltozás óta eltelt negyedszázad; de összességében, történelmi távlatban ez mégis csak rövid idő, ami nem elegendő arra, hogy a jogi kultúra évszázados lemaradást dolgozzon le, ráadásul egy olyan korban, amikor a médiavilág korábbi alapvetései is endkívüli gyorsasággal kérdőjeleződnek meg, illetve változnak. Ebben az időben számos tekintetben előre léptünk az alkotmányos sajtószabadság alapjainak és részleteinek kidolgozása terén, de bőven maradt még megvitatni és kiérlelni való. Ez a kötet – elődeihez hasonlóan – egy apró hozzájárulás kíván lenni e munkához, ezért ajánljuk olvasásra és szakmai megvitatásra a benne foglalt tanulmányokat.”