Magyar Közlöny 2017/185

Olvasási idő: 3 – 5 perc

337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet: A három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghiteltartozásainak csökkentéséről – 29973
338/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet: Egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról – 29980
339/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet: A közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról – 29982
340/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet: A Miskolc Steel Mills Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről – 29986
30/2017. (XI. 14.) AB határozat: A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény 1. § (4a) bekezdésének b) pontja, illetve az 1. § (4b), (4f) és (4g) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről – 29987
27/2017. (XI. 14.) OGY határozat: A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről – 30012
28/2017. (XI. 14.) OGY határozat: Dr. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi ügyében – 30012
427/2017. (XI. 14.) KE határozat: Egyetemi tanári kinevezésről – 30013
428/2017. (XI. 14.) KE határozat: Egyetemi tanári kinevezésről – 30013
429/2017. (XI. 14.) KE határozat: Kitüntetés adományozásáról – 30014
430/2017. (XI. 14.) KE határozat: Kitüntetés adományozásáról – 30014
1842/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: Magyarország IV. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervéről – 30015
1843/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: A Debreceni Egyetem ipari parkjába tervezett Innovációs Központ létrehozásának támogatása érdekében történő előirányzat-átcsoportosításról – 30015
1844/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: A kormányzati szektorba nem sorolt, 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok adósságot keletkeztető ügyleteihez történő 2017. szeptemberi előzetes kormányzati hozzájárulásról – 30017
1845/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: A Mária Rádió Közhasznú Egyesület, a Mária Út Közhasznú Egyesület, illetve a Volkra Ottó János – Magyar Múzsa Alapítvány támogatása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról – 30019
1846/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1247/2016. (V. 18.) Korm. határozat módosításáról – 30021

1847/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: A KEHOP-5.2.2-16-2016-00025 azonosító számú („Heves megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése” című) projekt támogatásának növeléséről – 30028
1848/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: A TOP-6.1.2-16-SP1-2017-00001 azonosító számú („Inkubátorház létrehozása az Innovációs és Technológiai Centrum területén” című), valamint a TOP-6.3.2-16-MI1-2017-00001 azonosító számú („Zöld Város kialakítása Miskolc Belváros – Történelmi Avas akcióterületen” című), hárommilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslat támogatásáról – 30030
1849/2017. (XI. 14.) Korm. határozat: A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról – 30032

Letölthető PDF-ben.