dr. Zlinszky János gondolatai a könyvtárról

Olvasási idő: 33 – 54 perc

A szöveg a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 2011. november 7-i találkozóján elhangzott előadás írott változata. Ezúton is köszönjük a Professzor úrnak, hogy lehetővé tette a közlését ezen a fórumon is. (A teljes szöveg terjedelmi okok miatt a következő linkre kattintva olvasható:)

Zlinszky János: Könyvtárról könyvtárra – visszatekintés egy tudományos pályára

az előadás az MKE Jogi szekciójának
2011. novemberi szakmai napján hangzott el

 Előjáték –A nagyapám könyvtára (idézet dr Niamessny Mihály élete és művei c. kötetből.)

„ /Nagyszüleim Erkel u. 11. alatti lakásában/ az előszobából nyíló udvari vendégszoba e minősége mellett a háziúr könyvtárának adott még helyet, fali polcokon. Az intarziás üveges könyvszekrényben, valamint a nyitott könyvespolcon az állománynak csak töredéke fért el. A könyvtár kincse, a dédapától örökölt 18. századi mintegy száz kötet a szalon könyvszekrény felső polcán díszelgett. Latin klasszikusok, 18. századi enciklopedisták, Voltaire, Rousseau, Montesquieu, Encylopédie des hommes illustres és Dictionnaire Historique,  Klopstock, Morgenstern, a német Sturm und Drang-Periode munkái, de régi magyar kiadványok is, mint Klimius Miklós föld alatt való utazása.

A szekrény második polca a sűrűn használt Meyers Konversations-Lexikon 1912 évi kiadásának adott helyet, valamint a Szalay Sándor szerkesztette 10 kötetes „Magyar nemzet története” díszkiadásának. – Utána félbőrkötésben 1850-ből M. Nisard francia-latin kiadásában a Collection des Auteurs  latins jó néhány kötete tanúskodott dédapánk franco-latin érdeklődéséről. (Utóbbiak átvészelték az elmúlt megpróbáltatásokat.) Ám a kis könyvtár ezen túl igen sok irodalmi műnek, francia, német, részben angol, – történeti és közgazdasági – szakmunkáknak, valamint magyar és európai klasszikus munkának adott még helyet. A 18-19 századi francia, valamint a 19 századi német klasszikus írók, ha nem is hiánytalanul, de bőséggel voltak abban feltalálhatók. A szalonban az üveges szekrény alsóbb polcain pedig a Petőfi összes versei illusztrált díszkiadása, a nagy Shakespeare illusztrált díszkiadás vörös vászonkötésben, Gracza György kötetei a Magyar szabadságharcról, az Ember tragédiája Zichy Mihály illusztrálta díszkiadásban.

Továbbá kiváló jogi munkák gyűjteménye is fellelhető volt, bár ebből a gyakran használtak a férfi szoba polcán sorakoztak. Így Windscheid Pandekten, Zitelmann Internationalprivatrecht, Sohm Institutiói, Gide-Rist gazdasági elméletek története, Ricardo, Smith Wealth of Nations, Röpke korai művei, de Jheringgel is itt találkoztam először jogászkorom kezdetén. Ott állott a Corpus iuris Hungarici magyar-latin Milleniumi kiadása is. A nagy magyar jogi kommentárok természetesen nem hiányozhattak a könyvtárból, de már kiszorultak a kis könyvtárszoba polcaira, a teljes magyar Corpus Iuris latin kiadásával és a Planum Tabulare kötetével.

Ennek a külső könyvtárnak igen értékes, érdekes részét képezte id. Niamessny Mihály könyveinek sora. Főleg a Határőrvidékre vonatkozó szakirodalom, valamint a Bánság leírása és története volt gazdagon képviselve, még dédapánk gyűjtéséből. Ám nyilván az ő fiatal éveiben került a könyvtárba Vörösmarty Mihály összes művei első, még 1834-ben kiadott gyűjteménye is, Szalay László Magyar történet-e, Csengery politikai jellemrajzai, a Hitel első kiadása, Horváth Mihály 25 év Magyarország történetéből, a teljes Schiller és Goethe oeuvre.

Kitelepítés, lakásvesztés, hányattatások után a Pázmány Egyetem jogi karára még mindig jelentős értékű ritka anyag jutott ezekből.  Szépen egészítette ki mindezeket nagyapám, dr. Niamessny Mihály már diákkorától gyűjtött és névjegyével ellátott könyveinek sora. A szép díszkötéses Geographische Charakterbilder aus der ganzen Welt három kötetét apjától kapta Fehértemplomban karácsonyra, a Grenzerbuch és az Aus Kanadischer Wildniss kalandos történetei mellett nyilván megvoltak Karl May első kiadásai is – ezekből épp hogy mutatóba maradt meg valami.

Nagyapám, a tulajdonos, korántsem volt szakbarbár, természettudományi és szociográfiai munkákat is bőven gyűjtött. Már ifjú éveiben az akkor modern szociologia első tanulmányozói közé tartozott. Könyvei között megvolt Szabó Ervin Marx és Engels válogatott művei kétkötetes kiadása. Alapítója volt a Társadalomtudományi Társaságnak, amely a Huszadik Század-ot kiadta. Egyetemi évei alatt keletkezett – és egy életen át töretlen tartott – benső barátsága Gratz Gusztávval, de élete korai időszakában baráti köréhez tartozott Jászi Oszkár is – akitől, mint a jövő nagy parlamenti szónoka, a „Treajurie of British Eloquence” könyvét kapta „the clergyman of Nagydisznód” ajánlásával. Ugyancsak a jó barátok közé tartozott Láng Nándor, a klasszika-filologus akadémikus is. Hogy beszélgetéseiknek különböző alkalmakkor csendes, de figyelmes hallgatója lehettem, bizonnyal meghatározón alakította világképemet.

Nagyapám dolgozó szobájának asztalán az aktuális jogtudományi szaklapok mellett ott hevert a Búvár, a Földgömb, az Élet és a Századok friss példánya is. Diákkorából számos útleírást, földrajzi és történelmi könyvet őrzött.

Szakmai és politikai írásainak kiadása küszöbön áll.

(E könyvtár legértékesebb részét a bombázástól félve a gyóni Zlinszky kúriába mentettük a háború alatt, és ott az átvonuló oroszok elpusztították, családi képekkel és bútorokkal együtt.)”

Már elemi iskolás korom előtt olvastam, rövidesen németül is. Az olvasás komoly szenvedélyem volt, elképzelhető, hogy azt a lehetőséget, amit nagyszüleim otthona ehhez kínált – ahol naponta megfordultam, – lehetőség szerint kihasználtam. Nagyapám szoktatott rá arra, hogy ne menjek el feloldatlan probléma mellett, ne hagyjak adatot ellenőrizetlen. Szótár és lexikon használatára ő nevelt, mikor sokat olvastunk együtt német, francia és latin klasszikusokat, történelmi munkákat, irodalmat. A hangos, hangsúlyos olvasásra is így szoktam rá, kifejezetten szerettem szépen felolvasni, deklamálni.

Saját könyveim gyűjtését, rendszerezését is korán kezdtem. Tanulószobám díszei, óvott kedvenceim voltak, barátaimmal állandón cseréltük kedvenc olvasmányainkat. Ami tetszett, elolvastam többször is, adódott, hogy egy teljes nyaralás során csak egy könyvet élveztem, így egyszer az Ember tragédiáját, másszor Rostand Cyrano-ját.

1. ELTE Római jogi könyvtár

Az 1947/48 tanévben lettem elsőéves jogász. 1948. május 31. tettem le az első alapvizsgát jeles eredménnyel.  Marton Géza professzorom, akinek előadását naponta 11 órakor az első padból hallgattuk, mert hangja már meglehetős fáradt volt, s akinél a feladatmegoldó versenyén kitűnő jegyet kaptam, alapvizsga után meghívott könyvtárkezelő demonstrátornak a Római jogi tanszékre.

1948 júniustól 1951 májusig második otthonom volt a Római jogi Szeminárium. Három helyiségből állott. A középső volt a mai könyvtár, ebben voltak körben mennyezetig nyitott polcokon a könyvek, folyóiratok. A könyvtárból nyílott balra a professzor szobája – ekkor abban Marton összelőtt lakásából kimentett romos bútorai halmozódtak, míg a professzor íróasztala és ülőgarniturája a könyvtár bal részén zsúfolódott. Balra egy külön bejáratú egyablakos szoba a tanársegédnek – romos állapotban, romos bútorokkal. A tanársegéd, – Szabó Lajoska – volt esztergomi bíró, jobbra az ablak előtt ült íróasztala mögött, állandón rettegve főnökétől. (Rövidesen újra el is ment bírónak.) A könyvtár közepén zöld linoleumos borítású munkaasztalok, székek.

Én nem találtam Martont félelmetesnek, hozzám mindig kedves is volt. (Első perctől tegezett, míg Lajoskát magázta.)

1948 nyarán leltároztam a könyvtárat, hogy megállapítsuk, mi a háborús kár. Mihály öcsém segített ebben, kapott is érte valami pénzt. Újra írtuk a leltárkönyveket, és ellenőriztük a szakkatalogust, meg a cédulákat. Az egész, mintegy húsz ezer kötet, minden darabja megfordult a kezemben. Hihetetlen áttekintést, remek alapot jelentett a további munkához.

1948/49 végén Martont dékánná választották. Ebben a tanévben nem adott elő, mert a római jog átkerült másodévre. Így az intézetben csak a szemináriumi gyakorlatok folytak, Digesta elemzés, a lex Aquiliaról szóló szövegek, mint a kárfelelősség tanának alapjai. Ezeken természetesen részt vettem, néhány felsőbb évfolyamos érdeklődővel. Tisztem volt a források kiosztása óra előtt, majd elpakkolása utána.

Ebben a tanévben indult a tanulóköri mozgalom, a hallgatók „átnevelése” és kézben tartása céljából. A Diákszervezet keresett vállalkozókat, akik saját évfolyamukon egy-egy körben valamely aktuális tantárgy szakmai vezetését vállalnák, – ha lehet, valamennyiét. Erre végül is egyedül én vállalkoztam. Tanulókörünk üléseit többnyire a Római jogi könyvtárban tartotta, ahonnét lassan elfogytak a rombútorok, és Marton visszaköltözött a professzori szobába. A könyvtár egészen enyém volt. Négyéves programot tűztem ki magamnak a római jog „megismerésére”: – ősi quiritárjog, – praetori jog,- klasszikus jog (edictum) – posztklasszikus jog – Justinianus kodifikációja. (Oh sancta naivitas!) Az elejét elkezdtem pedzegetni, de közben Szászy és Nizsalovszky szemináriumába is jártam, hallgattam Szladits Károly utolsó spec.koll-ját, és Nizsától vállaltam egy előadás elkészítését a Holtnaknyilvánítás témakörben.

A tanulóköri munka jól ment (Volczer Árpád volt a titkár, a körhöz tartoztak Bánrévy Gábor, Papp Ilonka /Borossné/, Szentgyörgyi Rezső, Csaplár Kati /Karasszonné/). E második jogászévemben könyvtárunk a tanulóköri munka színhelye volt.

1949/50 tanévben újra oktatásra került a római jog, immár másodéven, és illett arról gondoskodnia az intézetnek, hogy legyenek erre tanulóköri szakmai vezetők. A saját évfolyamom tanulókörét, akármilyen jól ment, szétrobbantották: elhatároztam, hogy az első évben magánjogi bevezetés tárgyat jelesen végzett hallgatókból szervezek egy Szakkört: ők lesznek a szakmai vezetők római jogból, én őket készítem fel, és közben mellesleg feldolgozzuk a XII Táblás Törvény jogát (első képzelt ütem), a könyvtárban található irodalom segítségével.

A szakkör felkészítéséhez még nyáron átvettem velük a tankönyv történeti részét, az első félévben a teljes éves anyagot. A második félévben ki-ki írt egy dolgozatot a quiritár jog köréből. 10-12 lelkes tag jelentkezett (köztük a bencés Alapy Gáspár, Mirtse László, Boytha György, Klinger András, Schelnitz György, Obendorfer Rudi), – a munka – hivatalosan a mindenható ifjúsági szervek jóváhagyásával –megindult, és nagyon jól ment. Az évfolyam jól vette az ijesztő római jog akadályait.

A Könyvtár e harmadik évemben a tanulókör helyett a szakkör tanyája lett. Annak munkája a XII táblás Törvény új szövegkiadása és feldolgozása körül forgott, és ebben eredménnyel is járt.

Könyvtárosi munkám során egyre többen kerestek meg könyvbetekintés, kölcsönzés ügyben. Így ismertem meg Pólay professzort, Óriás professzort, Ferenczy Endrét, a régi Marton tanítvány Visky Károlyt és Brósz Róbertet, Csillag Pált, Szabó Árpádot. Többen közülük tartottak a könyvtárban a szakkörnek előadást.

Közben a magam tanulmányai okán aktív tagja lettem Nizsalovszky szemináriumának, ahol a „Holtnaknyilvánítás” nagy sikert aratott. Itt barátkoztunk össze Weiss Emiliával és Asztalos Tihamérral.

A másik szeminárium, ahol sokat dolgoztam, a Jogelméleti volt, Szabó Imréé.1949/50-ben itt adtam elő A történeti tárgyak viszonya a jogelmélethez  – dolgozatomat.[1] Jogelméleti tárgyban nyertem II díj-at a Jogászszövetség pályázatán : A jog fogalma a dial és tört mat szerint  – munkámmal. Ottani munkám révén Sztodolnik Lacival barátkoztunk össze, de sok titkos ellenséget is szereztem.

Ebben az évben foglalkoztam először Az eltűnés rendezése a római jogban? témával Marton szemináriumán.

A második félév végén ismét megkíséreltem szakkörbe szervezni a következő év római jogi tanulókör vezetőit. Jelentkeztek a Szakkörbe Andorka Rudolf, Lontay Endre, Békés Imre – ám a jól induló szervezést a Mefesz megtiltotta. Noha közben 1950/51 féldíjas könyvtárkezelő kinevezést kaptam, ekkor mutatkozott először, hogy a mozgalom nem elégszik meg a jó munkával: „Gyere közénk, vagy ki fognak nyírni” mondta a jóindulatú V. Árpád.

Nem vettem komolyan, pedig igaza lett!

Az 1950/51 tanévben, miközben magam már jó szerivel a diploma utáni egyetemi pályára készültem, a kiélesedő osztályharc rám is kiterjesztette ellenség-képét. Az intézetben, ahol becsülettel helyt álltam az oktató-kisegítő munkában, a diákmozgalmi szervek egyre inkább a polgári reakció bázisát vélték felfedezni. (Mikor az általunk rendbe hozott kis szobában feltettem a falra a szeminárium- és könyvtáralapító Vécsey Tamás professzor díszmagyaros képét, azzal támadtak, hogy VIII. Henrik kultuszát ápolom a szobámban!)

A végszigorlatot kezdtem meg, mikor beérett a támadások gyümölcse. 1951 májusban kizártak az ország összes egyetemeiről. – 1951 június vége: családunk kitelepítése Zsákára az ország északkeleti csücskébe. Öten egy szerény parasztház  (szoba-konyha-kamra) kamrájába. (A konyhát egy öreg katonatiszt kapta nejével, az öreg kulákházaspárnak maradt a szoba.

Egy nap alatt kellett elbúcsúznunk mindattól, ami otthon volt számunka húsz éve! El kellett döntenünk, mit vigyünk nélkülözhetetlent az ismeretlen idegenbe, mit tudunk elhelyezni szívességi letétként ismerősöknél, akik maguk is várhatták a kitelepítés sorsát. Vigyünk-e fekhelyet – ami akár az egész csomagkeretet kiteszi személyenként, – vagy inkább ruhaneműt, értékeket? Én végül is a magam fekhelye helyett 50 könyvet csomagoltam össze, kisöcsém tanulmányaira is figyelemmel. Így érkeztünk meg június végén a magyar mezőgazdaság fellendítésére Zsákára.

Szakmunkás –intermezzo

1951 szeptember: behívás munkaszolgálatos katonának – ács-átképzősként szakmát tanulok.  – 1952 június 5: leszerelnek. Beállok az ÉM 31 ÁÉV ács állványozó brigádjába, a baji laktanyaépítkezésen.

1952 junius-1956 – május – Bajban dolgozom –. 1953 január: írás-olvasás tanfolyam után (mert nincs hat elemim!) szakmai minimum-vizsga, szakmunkás leszek.

Sztodolnik Laci váratlan felkeresett Bajban, meghívott hét végén, könyveket adott kölcsön. A könyvek idegen nyelvek gyakorlását jelentették!

2. Bibliotheca Latina Hungariae munkatársa leszek

1954 nyarán Ferenczy Endre révén ajánlatot kaptam a Baranyai Decsi János oeuvre kiadására latin jegyzetekkel – Juhász László főszerkesztő irányításával. Hétvégeken új tanyáim az ELTE egyetemi könyvtár kutató – Széchenyi Régi Magyar Könyvtár kutató – és az MTA könyvtár. Műveinek összegyűjtésével kezdtem, majd az életrajz tisztázásával. Decsi művei közül a Syntagma ragadott meg első látásra, magyar recepciós kísérletet véltem benne látni, ám megbízásom szerint kiadásra elsősorban a Historia került volna, azzal kellett foglalkoznom.

1956 tavasz – befejeződik a baji munka. Budapestre kerülök. – Házasság révén ismét pesti lakós leszek. – Lendülettel dolgozom a Decsi kiadáson.  – 1956 októberben engedélyezik tanulmányaim befejezését. –Mire realizálódnék a dolog, kitör a forradalom – Üllői úti háztetőket javítgatok novembertől.

1957 febr 13. Az ELTE megerősíti, hogy egy év alatt letehetem hátralékos vizsgáimat és jelentkezhetem államvizsgára. Az öt előírt pótlandó vizsgát febr. 28-ig letettem, márc. 2-13 között az államvizsgát is, márc. 13-án avattak doktorrá.

A takarékosság elviszi a Decsi kiadás anyagi alapjait. A félkész munka a fiókba kerül.

Márciustól a 31. ÁÉV átsorol jogi előadói státusba. Júliusban létszámcsökkentés miatt elbocsájtanak. A Turistaház Kezelő V. jogi előadója leszek szeptemberben.

3. Marton-könyvtár

1957 elején az ELTE római jogi könyvtár kezelője disszidált. A Kar pályázatot írt ki a helyre. A legesélyesebb jelölt Nizsalovszky  pártfogoltja, Diósdi György volt. Marton is őt támogatta. Ám februárban kiderült, hogy tanulmányaim befejezése lehetséges, és M. bíztatott, hogy pályázzam meg a tanszékén meghirdetett helyet. Megtettem. A kari ülés – már kitűzött – avatásom előtt néhány nappal tárgyalta az ügyet, és azon a címen, hogy nekem még nincs diplomám, Diósdi mellett döntöttek, Marton javaslata ellen.

Ezt követőn Szabó Imre fogadott, bíztatott, hogy törekedjem bejutni az egyetemre, és indítványozta, hogy csináljak egy kandidátusi dolgozatot, annak elfogadásával korrigálni tudják „a velem történt igazságtalanságot”.

Azonnal nekifogtam doktori értekezésem, Az eltűnés a római jogban német nyelvű feldolgozásának, először a teljes forrásanyaga cédulázásának. Biztonságból végig elolvastam a CIC-t és a FIRA-t.

Októberre kész lettem a tanulmánnyal, átadtam Martonnak elolvasni.[2] Betegágyán reflektált és placet-et adott. Néhány nap múlva meghalt. Sajátkezű végintézkedéssel kézikönyvtára jelentős részét és hátrahagyott kéziratai befejezésének munkáját rám hagyta. Egy kisebb német és egy nagyobb magyar nyelvű művet.[3]

Két évbe telt, míg a némettel kész lettem.[4]  1962-ben jelent meg. Nem könnyen. Nyilvánvaló volt, hogy a nagyobb munkába csak úgy érdemes belefogni, ha van is lehetőségem dolgozni rajta. Kandidátusi jelentkezésemet visszadobta az MTA.

Újabb kandidátusi kísérlet. 1962-ben újabb elutasítás Verschollenheit kérelemre az MTA jogi bizottságától (Világhy). Közben Decsi és a magyar recepció feldolgozása. Turista-kutatás Egerben a liceum könyvtárában. (A 16-17 századi irodalom, Decsi forrásai, leginkább az egri Liceum könyvtárában voltak meg, de ez akkor nem volt nyilvános. Kulcsát a Plébánia őrizte. Turistaházi ellenőrző utak közben a plébános megtette, hogy pár órára, fél napra bezárt a könyvtárba, ott tanulmányoztam a nekem szükséges műveket.) – A Syntagma forrásai és keletkezése lassan kibontakoztak: a recepció politikai programját gyanítottam a mű mögött!

1959. Tetőtér-lakást építünk. Van hol elhelyezni könyveimet! 1962 – A Tiszai Vegyi Kombinát Beruházó V. osztályvezetője leszek. 1962 – 1963 – 1964 első nyugati utak.

Elvégzem a Marxizmus-egyetemet, leteszem a német felső és francia közép nyelvvizsgát, az ügyvédi vizsgát. Hátha?

1964.-ben meglátogatom Kunkel müncheni neves római jogász professzort, és átadom a Verschollenheit kéziratát esetleges közzétételre. Elfogadná, de kiegészítést ajánl, számomra elérhetetlen irodalom feldolgozását. Viszont hamarosan jelentkezik, hogy ajánlani tudna Humboldt ösztöndíjra, a müncheni Intézetbe. (Két év, családnak pótlékkal, mind mehetnénk! Behozhatók a kihagyott évek, méltó környezet a Marton mű befejezésére!) Rövidesen meg is kapom az ösztöndíjat, egy meghívással a Bécsi Német Jogtörténész Napokra.  1964 őszén vettem részt először a Deutscher Rechtshistorikertag, s kapcsolódón a Société Jean Bodin pour l’histoire comparatif des institutions juridiques bécsi rendezvényein. 1964 nyarán mindhárom gyerekkel voltunk nyaralni Ausztriában, és rendben hazajöttünk: talán lehet útlevelet szerezni két évre?

A Wenger Institut könyvtára elérhető közelbe került!

Munkahelyi főnököm, dr. Mirtse László, volt szakkörös, jó barát, teljes szívvel mellém állt. Elvitt az illetékes miniszterhelyetteshez, személyesen útlevelet kérni. G.N.S. azt mondta, az ő tárcája nem illetékes római jogászok képzése ügyében. Hozzak illetékes helytől olyan javaslatot, hogy utam hasznos a magyar tudománynak, akkor kaphatok rá útlevelet.

Először Szabó Imre prof.hoz mentem. Akkor az MTA főtitkára, a Jogtudományi Intézet igazgatója, élet és halál ura a jogtudományban. Hisz ő 1957-ben ezt az utat ajánlotta! Csakhogy azóta elmúlt hét év! Teljesen elzárkózott! Hogy egy NSzK ösztöndíjat! Személyes pályázat alapján! Mit képzelek! A legjobb, amit nekem tehet, hogy azt is elfelejti, egyáltalán hallott a dologról! Hátha véletlen átcsúszik valahol!

Marton utódjához mentem az ELTE tanszékén. Móra Mihály ült ott. Fontoskodva fogadott. Az nem úgy van, hogy ő csak ír pár szót! Kutatási tervet akar látni, programot, Marton végrendeletét! Egyre újabb kiegészítéseket kért az írásban beadatott kérelmemhez. Aztán hónapok múlva közölte: Sajnos, nem támogathat engem, ez kényes kérdés, neki úgy is ingatag a pozíciója.

Mentem Brószhoz, aki Móra mellett dolgozott a tanszéken: lássam be, ha a főnöke nem, akkor ő nem helyezkedhet szembe vele! Szászy, Nizsalovszky kegyvesztettnek számítottak, Eörsi, Világhy ellenségesek. Az egyetemen nem sikerült támogatást kapnom.

Végül is a Jogászszövetség Oktatási részlege, amelynek kurzusait rendszeresen látogattam ügyvédvizsgám előtt, adott egy pártoló hangú nyilatkozatot, de azt a Nehéziparban is tudták, hogy nem ez az illetékes fórum. A Humboldt ösztöndíj, a müncheni munkalehetőség, elúszott, úgy tűnt, örökre. (Volt mindenesetre az ügynek egy akkor számomra ismeretlen, sötét kihatása: az államvédelmi hatóság felfigyelt a lehetőségemre, és fontolgatni kezdték, nem lennék-e útlevél árán beszervezhető. Az erről szóló iratanyagot csak alkotmánybíró koromban volt módom betekinteni.)

1968: ügyvéd leszek! Adonyban, a Dunaujvárosi közösségben. Kléh László barátom, volt osztálytársam, hívta fel rá figyelmemet, hogy haláleset miatt ürült náluk egy hely, és segített megkapnom. 15 évig maradtam a pályán, megszerettem és nem bántam meg. Azért dolgozgattam is, inkább csak a fióknak, illetve ha elvi tárgy akadt publikálásra. Rövidesen elnökségi tag lettem a Kamarában, majd közösségvezető, elővizsga bizottsági tag, és több jelöltet is sikerült elindítanom a pályán.

Mikor a Decsi anyagban a római és magyar jog párhuzamát tárgyaló művet többé-kevésbé alaposan feldolgoztam, írtam Kunkel professzornak, felvetve, nem lehetne-e a tárgyat Jogtörténész-napon ismertetni egy Vortrag keretében. Kissé ironikusan válaszolt: Vortrag-ot csak német professzor tarthat, de egy Wissenschaftliche Mitteilung elképzelhető, majd felveti a legközelebbi rendező salzburgi egyetemen a kollégáknak.

A salzburgi meghívás 1970-re meg is jött, kiselőadásomat felvették a tervezett programba, Ein Versuch zur Rezeption des römischen Rechts in Ungarn címen. A mű ismertetésén és forrásain túl arról beszéltem, hogy Decsi strassburgi mestere valószínűleg Gothofredus volt, és hogy a munkát az erdélyi kancellária, valószínűleg Kovasóczi Farkas megbízásából végezte, illetőleg a fejedelmi levéltárban fejezte be 1589-ben. (Ez a hipotézis vagy harminc évvel később, Decsi egy leveléből, a Grynaeus hagyaték feldolgozásakor igazolódott!)

Az előadás váratlan visszhangot keltett – Kunkel mintegy engesztelőn mondta utána : „es hätte auch ein Hauptvortrag sein können”. A két helyi ordinariussal, Waldstein és Mayer-Maly professzorokkal egy életre szóló barátság bontakozott ki köztünk. Ám ami az én pályám szempontjából a legtöbbet hozta: meghallgatta előadásomat Walter Wilhelm professzor, a frankfurti nemrég alakult Magánjogtörténeti Kutató Intézet helyettes igazgatója, és meghívott munkatársnak a Handbuch für Quellen und Literatur der europäischen Privatrechtsgeschichte sorozat 19. századi magyar tanulmányának megírására. Ennek megbeszélésére meghívott Frankfurtba.

Salzburggal indult külföldi szerepéseim és publikációim sorozata – az Ügyvédi Kamarát nem zavarta, sőt inkább büszkék voltak rá. Útlevelet, immár Székesfehérvárott, eleve könnyebben adtak „kollégának”, amellett a Handbuch tiszteletdíját hivatalosan kaptam és deviza-számlára tettem, ez által mentesültem a meghívólevél szerzésétől, utazásokhoz.

4. A Coing intézet könyvtára

1972-80 között a Coing kézikönyv részére dolgoztam, minden szabadságomat a könyvtárban töltöttem. Ha nem is lett második otthonom, de szabadságaim állandó színhelye, amelyhez a második ottlétemkor már kulcsot kaptam, hogy akár éjszaka is bemehessek a raktárakba, kutatni vagy kihozni a szükséges irodalmat. Itt a legmodernebb technikai lehetőségekkel ismerkedtem meg, korlátlan anyagi keretek közt lehetett megrendeléseket tenni. Készséges kollégák, sok mély barátság, készséges könyvtárosok tették még hatékonyabbá a munkát, amely végül is a teljes magyar magánjogot átfogta, mert a koraújkori részhez nem készült magyar referátum, így az én részem kiinduló pontjaként fel kellett azt is dolgozni.

1972 – újabb kandidátusi kísérlet: Az Ügyvédség kialakulása Magyarországon és története Fejér megyében megírására felkért a centennárium alkalmából, a Kamara. Elsősorban a Fejér megyei Levéltárban dolgoztam, a megyei bírósági tárgyalások előtt és után, ennek évkönyvében is jelent meg a munka.[5] Az első fogalmazáshoz Degré professzor adott egy lektori véleményt, én annak alapján szinte újra írtam az egészet. Felvetettem az MTA jogi bizottságát vezető Csizmadia professzornak, hogy nem lehetne-e kandidátusi munkának benyújtani – Degré melegen javasolta -, de Csizmadia végül is úgy látta, hogy át kellene írni, erre pedig akkor sem időm, sem kedvem. Degré javaslata ellenére e téren hát újabb elutasításban lett részem. Lassan kialakult bennem az a terv, hogy ügyvédként 55 évesen nyugdíjba megyek és így, anyagilag függetlenül, dolgozom majd fel a Marton hagyatékot.

1980 Marton centenárium. – Az ünnepi ülésen előadásom: Marton Géza, a civilista.[6] Komoly visszhangot keltett. Az ülésen szóba került a hagyaték állása. Őszintén kifejtettem, hogy a befejezéshez nyugodt munkakörülményekre lenne szükségem. Minden esetre az Akadémia újra érdeklődni kezdett a Marton kézirat iránt.

1979-81-ben befejeztem a frankfurti tanulmányt, még pedig, váratlan szerencseként, kétszer három hónap Humboldt ösztöndíj frankfurti felhasználásával. Az alapítvány az ösztöndíjat fenntartotta, és kérésre áttette Coinghoz Frankfurtba.

5. Könyvtáralapítás Miskolcon

1982-ben meghívtak a római jogot oktatni az új Miskolci Jogi Intézetbe. 1983. jan. 1-től kerültem egyetemi adjunktusi státusba. A fogadtatás vegyes volt- „valami dunaujvárosi ügyvédet küldtek a nyakunkra”, de hamarosan megváltozott a légkör.

Első feladatomnak tekintettem az oktatás mellett, hogy tisztába írjam, majd elkészítsem a Marton művet, ami most 1983-ban el is készült, majd 1992-ben meg is jelent. Sólyom Lászlót kértem fel lektornak. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat a könyv elő-és utószava ismerteti, így arra itt nem térek ki.

1984 végén nyertem el a kandidátusi fokozatot, a Coing munkával. 1989 végén lettem tudományok doktora, az ősi római állam és jogról írott munkámmal.[7] – 1993-ban az osztrák Tudományos Akadémia levelező taggá választott. Ezzel behoztam formai tudományos elmaradottságomat.

Miskolci munkám három sarokpontja volt: utódnevelés, megfelelő szintű oktatás, könyvtári bázis megteremtése. A műszaki egyetem a demonstrátori intézményt nem ismerte, el kellett fogadtatni. Nem volt országosan kötelező Római jog szigorlat sem, egységes vizsga éves anyagból – se kötelező gyakorlat, se elegendő óraszám. És a szép zártpolcos könyvtárba azt a pár könyvet tehettem be, amit magammal hoztam.

Az utód, örömömre, jelentkezett maga. Szabó Béla (ma professzor) állított be, szerényen érdeklődve, hogy elfogadnám-e tdk dolgozatot készítendő. Ő lett az első könyvtárkezelő demonstrátor.

Az óraszámot is mindjárt emeltem. Külön vettem a történeti részt, még pedig reggel hétkor, mert csak akkorra adtak termet. A nagyrészt kollégista hallgatók azonban az első tapasztalatok után olyan rendszeresen és tömegben jöttek, hogy kaptam a két óra mellé egy harmadikat, nem sokára. A gyakorlatot bevezettem önkéntesként, de az is rövidesen bekerült a a tantervbe, még pedig már a következő évben hallgatók vezették az egyes csoportokat, akiket erre én készítettem fel. A vizsga ugyan először csak féléves beszámoló volt, de hamarosan rájöttek, hogy első éven ez A vizsgájuk, és ettől kezdve komolyan vették.

Ám könyvek nélkül nincs tudomány. A könyv pedig drága és nem könnyű találni.

Hallottam, hogy az ELTE jogi karán elszállításra vár rengeteg kiselejtezésre ítélt duplum anyag. Ezt céloztam meg először.

Az ÁJK ELTE selejt anyaga, mint kiderült, egy félreeső szobában állott ömlesztve a padlón, mintegy méter magas rétegben, 10-20 cm por alatt. Római jogásznak, jogtörténésznek kincseket rejtett ez az ömlesztett tömeg. Egy-két hétvégébe került, míg tréning ruhában, porvédő álarccal végigverekedtem magamat rajta és ruháskosarakban kihordtam az engedélyezett részét az autómhoz,majd azzal Miskolcra. Volt már mit leltározni.

Saját anyagként Miskolca kerültek Marton könyvei, családunk jogi könyvei megmentett része, hatályos jogszabályaim, a Magyar Jog, a Jogtudományi Közlöny, a Bírósági Határozatok ügyvédi éveim alatt bekötött kötetei. Ugyancsak Zlinszky Vidor ügyvéd rokonom könyvhagyatéka, dr. Ferdinandy László ügyvéd hagyatéka gyermekei jóvoltából. Vásároltunk is könyvhagyatékokat.

Így Bónis György kézi könyvtárát és a Bónis hagyaték külön lenyomat anyagát, ugyancsak Csizmadia különlenyomatait. Megvettük Ferenczy Endre hagyatékát, Kérészy Zoltán  hagyatékát, Nizsalovszky Endre könyveit. Ajándékba kaptuk meg Waldstein professzor közbenjárására Irmscher gratzi professzor hagyatékát.

1984-ben híre jött, hogy a Pannonhalmi könyvtár duplumokat kíván eladni. Néhány napra oda utaztam és kiválogattuk, ami nekünk kincset érő 16-18 századi jogi anyag volt, 80,000Ft értékben. E hírrel tértem meg Miskolcra, ahol a jogi Intézet vezetői kinevettek: egész évi könyvkeretük sincs ennyi. Megkerestem az egyetem gazdasági igazgatóját. Kegyesen fogadott, mint kiderült, fia jelesen vizsgázott nálam. Lett pénz, és könyvtárunk színvonala több fokkal emelkedett.

Kaptunk könyveket időről időre a Humboldt alapítvány juttatásaként is. A könyvtárnak igazi fellendülést mégis az hozott, amikor 1992-ben a római jog – jogtörténet – jogelmélet tárgyak tudományos utánpótlásának biztosítására elnyertünk egy Tempus program-pályázatot.

1986 óta működött egy német nyelvű jogtörténeti szakkörünk. A javaslatot, az ötletet Ogris professzor, bécsi kollégám hozta: a két egyetem hallgatói azonos témakörben készítettek referátumokat németül és aztán a második félév végén közös szemináriumi ülés keretében előadták azokat. Az első ilyen közös szeminárium Béccsel Heiligenkreutzban volt, a ciszterci apátságban, ahová akkor már szoros szálak fűztek, levéltári kutatások révén.

A német nyelvű szakkör kooperációja Béccsel, Salzburggal, Gratzal, Trierrel, Frankfurttal, végül összesen mintegy harminc egyetemre terjedt ki, s abba bevontuk a többi magyar jogi karokat is. Ebből lett a Tempus együttműködés, ami sok pénzt hozott, utazásokra, meghívásokra, könyvtárfejlesztésre egyaránt.

Szerényebb, de hasznos módja volt a könyvtárfejlesztésnek recenziók írása, amiért megkaptuk az ismertetett művet. Ez egyúttal publikációs szárnypróbálgatásnak is beillett.

A német szeminárium mellett intenzív latin és ógörög oktatás is folyt az Intézetben, amelynek 1985 óta vezetője voltam. Csak azt nem sikerült elérnem, hogy a Kormány intézetet létesítsen a történeti tárgyak utánpótlásának nevelésére. Így az utódnevelés a könyvtárakon át, a tanszékeken folyhatott, noha a rendszerváltáskor már váratlan eredménnyel országszerte.

Könyvtárkezelő demonstrátorok voltak, és tudományos minősítést szereztek:

• Szabó Béla egy tanár
• Péteri Orsolya egy tanár
• Sári Pál egy docens
• Gedeon Magda egy docens
• Bajánházy István egy adj
• Komáromi László egy docens
• Balogh Judit egy docens
• Szabó István egy docens
• Gyulai Andrea egy docens
• Raffai Katalin egy docens
• Chertes Attila egy adj
• H Szilágyi István egy docens
• Bónis Péter egy adj

A Tempus programba bevontuk a többi római jogi és jogtörténeti oktatókat 1990-1994 között, ami magával hozta az évenkénti közös tudományos ülésszakokat, és kölcsönös együttműködést bontakoztatott ki, hiszen jelentős pénzt osztottunk meg a többiekkel.[8]

Az együttműködés látványos eredménye lett a SIHDA Kongresszus Miskolcon 1991-ben,[9]  a Jean Bodin kongresszus Budapesten 1993-ban, SHD kongresszus a PPKE-en 1996-ban.

6. Alkotmánybíróság. – Római közjog – Jogászi etika

1989 őszén az Ellenzéki Kerekasztal jelölt alkotmánybírónak. Azzal a feltétellel vállaltam a jelölést, hogy maradhatok Miskolcon oktató. 1992-ben Herczegh Géza kollégám hágai bíró lesz, utódjaként én leszek a Velence Bizottság magyar delegátusa 1998-ig. (Utódom Sólyom László, majd Paczolay Péter). Az alkotmánybíráskodás és a Velence Bizottság egészen új területekre terjesztik ki munkásságomat. Miskolci intézetvezetői státusom 65 éves korommal ex lege megszűnt, 1995-ben, de helyette az élet új feladatot hozott: a püspöki konferencia 1994 nyarán felkért, hogy vállaljam a Pázmány Katolikus Egyetem Jogi karának szervezését, öt tagú bizottság élén. 1995-ben az első évfolyammal indult a Kar munkája, én lettem az első dékán. 1998 márciusáig, 70 éves korom betöltéig, az alkotmánybírói munka mellett láttam el a tisztet, vezettem a Jogtörténeti Intézetet, és tanítottam a Római jogot. A szervezés kezdetéről könyvem jelent meg, A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának kezdetei címmel, Bp. 2008.

7. A PPKE JÁK könyvtára

Ismét üres polcok előtt állva, immár nem egy intézet kézikönyvtár kérdését kellett megoldanom, hanem elvileg eldönteni, mire is vegyünk irányt. Az elvi kérdés: egyetemi könyvtár vagy/ Kari könyvtár és – vagy/ tanszéki kézi könyvtárak létesítésére vegyünk irányt. Az általános irányzat az egyetemi központosítás felé mutatott volna, de a PPKE karainak elhelyezése ennek ellene szólt. A Katolikus Egyetem elhelyezése miatt a közös egyetemi könyvtár elesik. (Miskolcon pl ilyen egyetemi egységes könyvtár és tanszéki kézi könyvtárak léteztek.) Mi most kari nagy és tanszéki kézi könyvtárakat tervezünk.

A kezdet ismét a saját könyveim nyújtotta lehetőség. Marton könyvei, Nagyapám könyvei bekerülnek az intézetek polcaira. Az első jelentős gyarapodás a Budapesti Ügyvédi Kamara könyvtárának ajándéka. Ezzel Zlinszky Imre dédnagybátyám könyvtárának egy része került a katolikus egyetemre.

A második jelentős tétel Selb bécsi professzor hagyatéka, ami Mayer-Maly barátom révén és közvetítésével, jutányosan és nagyrészt külföldi adományból megvéve, a római jog és germanisztika számára jelentős anyagot, így a teljes három Savigny Zeitschrift sorozatot juttatta, folyóiratanyagként a könyvtárba.

Svájcból váratlanul Koppány Endre professzor jelentkezett azzal, hogy könyveit és bútorait karunkra hagyja, ha egy előadást engedélyezünk neki. Hagyatéka azóta be is érkezett.

A német Szövetségi Bíróságtól Engelhardt barátom közvetítette több nyugdíjba vonuló bíró könyveinek hozzánk juttatását, amikért magam mentem ki kisbusszal és néhány hallgatóval. Ugyanő küldi folyamatosan a Bundesgerichtshof Döntvénytárát. Legutóbb Csillag Pál könyveit kapta meg a Római jogi kézikönyvtár, az örökösöktől, ajándékba.

Minthogy Nagyapám könyveinek jelentős része a karra került, mi unokái, az ő emlékére berendeztünk egy gyakorló termet, ahol fényképe, életrajza, diplomájának és ügyvédi oklevelének másolatai emlékeztetnek rá a „Niamessny Gyakorló” révén, hogy nehéz időben tisztességgel járta végig az ügyvédi hivatás nem mindig sima útját. És arra, hogy szeretett könyvei ebben az intézményben találtak végleges helyre, (míg az üveges intarziás könyvszekrény, egyik unokám munkája révén megújulva, másik, a tudományos pályán éppen induló unokám otthonába került, és új könyvtár ígéretes kezdeteit helyezik el benne).

A kör bezárult.