Magyar Közlöny 2014/28

Olvasási idő: 3 – 4 perc

43/2014. (II. 25.) Korm. rendelet: Egyes közszolgálati és szolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról – 2895

44/2014. (II. 25.) Korm. rendelet: A szállás időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről szóló 141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról – 2897

13/2014. (II. 25.) BM rendelet: A belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak, közalkalmazottainak és a hivatásos állományból nyugállományba helyezettek fogászati ellátással, valamint szemüvegkészítéssel kapcsolatos költségeinek megtérítéséről, illetve támogatásban részesítéséről szóló 11/2013. (IV. 23.) BM rendelet módosításáról – 2901

12/2014. (II. 25.) EMMI rendelet: A Levéltári Kollégiumról és a levéltári szakfelügyeletről szóló 7/2002. (II. 27.) NKÖM rendelet módosításáról – 2902

10/2014. (II. 25.) KIM rendelet: A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet módosításáról – 2904

2/2014. (II. 25.) KüM rendelet: A külügyminiszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi feladatokról – 2905

15/2014. (II. 25.) VM rendelet: A papír alapú hiteles tulajdoni lap másolat, valamint térképmásolat integrált ügyfélszolgálaton (kormányablakokban) történő szolgáltatásával kapcsolatos egyes miniszteri rendeletek módosításáról – 2907

69/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói felmentésről – 2910

70/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói felmentésről – 2910

71/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2910

72/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2911

73/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2911

74/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2911

75/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2912

76/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2912

77/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2912

78/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2913

79/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2913

80/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2913

81/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2914

82/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2914

83/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2914

84/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2915

85/2014. (II. 25.) KE határozat: Bírói kinevezésről – 2915

1080/2014. (II. 25.) Korm. határozat: A jogszabállyal vagy közjogi szervezetszabályozó eszközzel létrehozott testületek felülvizsgálatáról szóló 1158/2011. (V. 23.) Korm. határozat módosításáról – 2915

1081/2014. (II. 25.) Korm. határozat: „Életmentő Emlékérem” adományozásáról – 2916

1082/2014. (II. 25.) Korm. határozat: A Budapesti Operettszínház támogatása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról – 2916

Letölthető PDF-ben.