Magyar Közlöny 2014/29

Olvasási idő: 2 – 2 perc

14/2014. (II. 26.) BM rendelet: Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvénynek az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv szakértői és bűnügyi technikai feladatokat ellátó szerv igazságügyi alkalmazotti állományát érintő végrehajtásáról – 2920

3/2014. (II. 26.) KüM rendelet: A diplomáciai információs célokra használt zárt célú elektronikus információs rendszerek biztonságának felügyeletéről és ellenőrzéséről – 2922

6/2014. (II. 26.) AB határozat: Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek a 2010. évi CXXIV. törvény 1. §-ával kiegészített, 2013. december 30-ig hatályban volt 10. §-a nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapításáról és folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazásának kizárásáról – 2924

1083/2014. (II. 26.) Korm. határozat: A Világörökség részét képező tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó települések fejlesztéséről szóló 1991/2013. (XII. 29.) Korm. határozat végrehajtásáról, és a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és a XI. Miniszterelnökség fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról – 2930

Letölthető PDF-ben.