Olvasási idő: 3 – 4 perc 17/2014. (II. 3.) Korm. rendelet: A felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről – 1904 18/2014. (II. 3.) Korm. rendelet: Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont létrehozásáról – 1915 19/2014. (II. 3.) Korm. rendelet:…
Olvasási idő: 3 – 4 perc 3/2014. (I. 31.) BM rendelet: A 2007–2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és kontrollrendszerekről szóló 23/2012. (IV. 26.) BM rendelet, valamint a fejezeti kezelésű…
Olvasási idő: 1 – 2 perc Tanulmányok Petrik Ferenc: A közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztésének elvi kérdései Potje László: Az önkormányzatok alkotmányos jogainak érvényesítése az Alkotmánybíróság eljárásában Temesi István: Helyhatósági normák törvényességi vizsgálata nemzetközi összehasonlításban Fórum Mudráné Láng Erzsébet: A közigazgatási bíráskodás…
Olvasási idő: 2 – 4 perc 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet: A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről – 1786 16/2014. (I. 30.)…
Olvasási idő: 2 – 3 perc 13/2014. (I. 29.) Korm. rendelet: Egyes kormányrendeletek Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról – 798 14/2014. (I. 29.) Korm. rendelet: A Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság 49,83%-os társasági részesedése MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság…
Olvasási idő: < 1 perc Közbeszerzési aktualitások Marosi János: Beszámoló az “Annual Conference on EuropeanPublic Procurement Law 2013” (Éves Európai Közbeszerzési Jogi Konferencia 2013) című rendezvény egyes kérdéseiről Közbeszerzési jogalkalmazás Fekete Edit: A Közbeszerzési Hatóság aktuális állásfoglalásai A szakember válaszol...
Olvasási idő: 2 – 2 perc Közbeszerzési aktualitások Tóth Gabriella: Beszámoló a Közbeszerzési Hatóság szervezésében, “Az EU új közbeszerzési irányelvei és kapcsolódó aktualitások” címmel 2013. október 10-11-én megrendezett nemzetközi szakmai konferenciáról Nagy Gabriella: Elfogadás előtt az új közbeszerzési irányelvek Közbeszerzési…
Olvasási idő: 1 – 2 perc Közbeszerzési aktualitások Galiba Judit: A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszervező szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004 (V.25.) kormányrendelet módosításáról Kovács Dóra: Módosított útmutatók Közbeszerzési jogalkalmazás Szini Katalin, Galiba Judit, Marosi János: A…
Olvasási idő: < 1 perc Közbeszerzési aktualitások Marosi János: A közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló új kormányrendelet bemutatása Közbeszerzési jogalkalmazás Fekete Edit, Gálfi Sarolta: A Közbeszerzési Hatóság aktuális állásfoglalásai A szakember válaszol Szántó Veronika: A Közbeszerzési Döntőbizottság...
Olvasási idő: < 1 perc Közbeszerzési aktualitások Várhomoki-Molnár Márta, Kovács László: 2013. július 1-jétől hatályos változások a közbeszerzési törvényben Kovács László, Keszericze Andrea: Közbeszerzési tárgyú rendeletek változása Közbeszerzési jogalkalmazás Marosi János: A Közbeszerzési Hatóság aktuális állásfoglalásai A szakember válaszol Szántó...
Olvasási idő: 1 – 2 perc Közbeszerzési aktualitások Tóth Gabriella: Beszámoló a Közbeszerzési Hatóság szervezésében “A közbeszerzések terén felmerülő egyes jogértelmezési kérdések” címmel 2013. június 11-én megrendezett szakmai konferenciáról Közbeszerzési jogalkalmazás Szalay Eszter: A Közbeszerzési Hatóság aktuális állásfoglalásai A szakember…
Olvasási idő: < 1 perc Közbeszerzési aktualitások Miklós Gyula: A Közbe-szerda Közbeszerzési jogalkalmazás Galiba Judit: A Közbeszerzési Hatóság aktuális állásofoglalásai A szakember válaszol Szántó Veronika: A Közbeszerzési Döntőbizottság aktuális döntései Közbeszerzési tanulmányok, szakcikkek Zombori Gábor Pál: Közbeszerzések ellenőrzésének tapasztalatai a...
Olvasási idő: 1 – 2 perc 2/2014. (I. 27.) BM rendelet: A belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet módosításáról – 788 4/2014. (I. 27.) KIM rendelet: Az országgyűlési képviselők és az Európai Parlament tagjainak…
Olvasási idő: 2 – 3 perc 12/2014. (I. 24.) Korm. rendelet: A fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról – 754 5/2014. (I. 24.) EMMI rendelet: A települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladataihoz nyújtott támogatások részletes…
Olvasási idő: < 1 perc 11/2014. (I. 22.) Korm. rendelet: Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya közötti felsőoktatási és tudományos együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről – 740 2/2014. (I. 22.) NGM rendelet: Egyes pénztárgéphasználattal kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról – 744 2/2013....